Eredmények

A Hewitt az idén első ízben vállalkozott a legjobb karrierindító cégek lajstromának, a Figyelő–Hewitt KarrierStart TOP 30-nak az összeállítására.

A lista és a kutatás alapvetően két részből tevődik össze. A múlt évhez hasonlóan most is készült felmérés a pályakezdők véleményéről. A Your Future Potentials Research kérdőívet 36 ezer pályakezdő, illetve tapasztalt munkavállaló töltötte ki. A kutatás során a fiatalok véleményt mondtak a különféle iparágak és vállalatok vonzerejéről. Ennek segítségével a munkáltatók pontos képet kaphatnak nem csupán a céggel kapcsolatos percepciókról, hanem a célcsoport elvárásairól (fizetés, előrelépés) is. A kutatás másik fele a valóságosan tapasztalható kínálatot térképezte fel. Az ebben részt vevő cégek mindegyike nyilatkozott saját gyakorlatáról, a pályakezdőknek kínált lehetőségekről. A kutatók az összes fontos iparágat felkeresték, ebből tizenegy szektor került a legjobbak közé. Minden részt vevő szervezet kitöltött egy hosszabb, részletes kérdőívet, amelyben három szempontot vizsgáltak meg: a kiválasztási folyamatot, a kompenzációt és a fejlődési-előrelépési lehetőségeket. Az összesített lista – 50-50 százalékos súllyal figyelembe véve – a két rész (vállalati gyakorlatok és pályakezdői percepciók) együttes eredményét tükrözi.

Az összes cég ABC sorrendben