A Hewitt a Figyelővel karöltve 2010-ben, Magyarországon első ízben, arra vállalkozik, hogy összeállítsa azon munkáltatók listáját, amelyek a legjobb választást jelentik egy pályakezdőnek.
A legkiválóbb 30 céget a Figyelő március 25-én megjelenő kiemelt példányszámú kiadásában exkluzív címlapsztori formájában mutatjuk be. 10.000 példányt juttatunk el az éppen karrierjüket kezdő fiataloknak, biztosítva, hogy a TOP30 vállalatok híre mindenkihez eljusson.
A kutatás a pályakezdők véleményén túl azt is vizsgálta, hogy mit kínálnak a munkahelyek egy diplomás pályakezdőnek. A Figyelő-Hewitt KarrierStart TOP 30 listában díjazott vállalatok közös vonásai:
A pályakezdők tapasztalatai, elvárásai mellett a kutatás a vállalatok vizsgálatára is kiterjedt, ebből állt össze végül a Figyelő-Hewitt KarrierStart TOP 30 lista. Vrannai Katalin, a Figyelő rovatvezetője elmondta: „a cégek esetében azt vizsgáltuk, hogy a munkáltatók milyen fejlődési lehetőségeket, tréningeket, előrelépési lehetőségeket kínálnak.” Számos cégnél léteznek különféle gyakornoki és menedzsment programok. A Figyelő-Hewitt felmérésének tanulságai szerint a menedzsment típusú programokra felvett – általában már végzett – hallgatók kilencven százaléka folytathatja pályafutását az adott cégnél. A gyakornokok esetében viszont minden másodiknak búcsút mondanak a letöltött átlag hét hónap után. A meghirdetett pozíciókra azonban nehéz bekerülni. Egyrészt magas elvárásoknak kell megfelelni, másrészt számos pályázat érkezik egy-egy pozícióra. Míg 2008-ban átlagosan egy céghez kilencszáz alatt maradt a beérkezett pályázatok száma, addig tavaly ezernél is több önéletrajz ömlött be, a verseny tehát nagy a munkát keresők között. A gazdasági végzettségűeknek mindenhol kiváló elhelyezkedési lehetőségeik vannak, de jó eséllyel indulnak a villamos- és gépészmérnök, programozó, informatikus, pénzügyi és számviteli végzettséggel rendelkezők is. Nehéz helyzetben vannak viszont a bölcsészek, pedagógusok és az olyan divatszakmát szerzők, mint a marketing, kommunikáció vagy az újságírás, de nem könnyű a munkakeresés a jogászoknak sem.
A Figyelő-Hewitt KarrierStart TOP 30-as felmérésből az is kiderül, hogy a cégek milyen elvárásokat támasztanak a pályakezdőkkel szemben. A kutatás azt mutatja, hogy nemcsak a rátermettség fontos, kell a papír is: komolyan számít a végzettség, a képesítés, nem mindegy tehát, hogy milyen diplomát tud felmutatni a munkát kereső pályakezdő. Mégis meglepő módon országos átlagban a legfontosabb az úgynevezett személyközi kompetenciák megléte, mint például a kommunikációs rátermettség, a csapatmunkára való hajlam és az együttműködési képesség. Második helyen az idegen nyelvek magas szintű ismerete szerepel. Ez tehát versenytényező lehet a munkaerőpiacon, különös tekintettel arra, hogy a hazai diplomás pályakezdők rosszul állnak ezen a téren: 1000 diplomás pályakezdőből mindössze egy beszél saját bevallása szerint kiválóan 3 nyelven, és csak öten tartják magukat képesnek kiváló szóbeli és írásbeli kommunikációra 2 nyelven, azaz még ők is ritka hollónak számítanak. A leggyakoribb nyelv az angol, de még itt sem fényes a helyzet: mindössze minden harmadik pályakezdő ítélte meg úgy, hogy mind szóban, mind írásban kiválóan kommunikál. A tapasztalatot viszont kevésbé várják el a cégek, ez országos és nemzetközi szinten is a fontossági sorrend végén található. Ez a sorrend azonban az egyes területeknél részben eltérő lehet. Míg a szolgáltatóközpontok az előbb említett személyközi kompetenciák mellett a nyelvtudást, az FMCG vállalatok a csapatmunkát, az információtechnológia területén mozgó cégek pedig elsősorban a jövőbeli potenciált nézik, addig a tanácsadóknak a végzettség a legfontosabb.
A Figyelő-Hewitt KarrierStart TOP 30 felméréssel kapcsolatos további információk, érdekességek a Figyelő 2010. március 25-én megjelenő számában olvashatóak.